Telepi arcok ifjúsági klub

A felújított Újhegyi lakótelep sétányán található, frissen átadott közösségi ház ad otthont a CIKK Egyesület legújabb programjának, a Telepi Arcok ifjúsági Klubnak. A program a Fővárosi Önkormányzat által kiírt TÉR-KÖZ pályázat keretében kerül megvalósításra, mely pályázatban a sétány fizikai felújításán túl közösségépítő programok is megvalósulnak, ennek egyik szereplője a CIKK Egyesület.

A hetente kétszer megrendezésre kerülő foglalkozásokon sok változatos, készségfejlesztő, ismeretterjesztő, de ugyanakkor szórakoztató programmal készülünk. Célcsoportunk elsősorban 12 év és 18 éves kor közötti Újhegyi lakótelepen élő, tanuló, vagy akár dolgozó fiatal. A program tartalmaz jövő tervezéssel kapcsolatos foglalkozást (Június 10., péntek https://www.facebook.com/events/569562223225730/ ), társasjátékozást, média, illetve filmklubot, és sok egyéb izgalmas fejlesztő játékot. Célunk hogy a környéken lakó fiatalok számára értelmes kikapcsolódási alternatívát kínáljunk, ugyanakkor készség, és kompetenciafejlesztő foglalkozásokra invitáljuk őket.

A Telepi Arcok nyitó programját nagy érdeklődés övezte a közösségi ház átadó ünnepségén, ahol interaktív, óriás társasjátékokkal vártunk minden érdeklődő fiatalt (képek: https://www.facebook.com/radar.kobanya/photos/?tab=album&album_id=1337602736284224).

A programokról rendszeresen tájékozódhattok Facebook oldalunkon, ahol részletes információkat találtok az éppen aktuális foglalkozásokról.

https://www.facebook.com/radar.kobanya

A Telepi Arcok csapata egy 4 napos táborra is invitálja a programsorozat résztvevőit Június 24-27. között. Részletek hamarosan!

A program 2016 május 13-án indult és valósul meg augusztus 28-ig minden szerdán és pénteken 17 órától 20 óráig a Közösségi Házban.

telepi_arcok_plakat